RÓLUNK

Mottónk és hitvallásunk, amely meghatározza alapvető tevékenységünket, átjárja lényünket, örömet okoz, és arra buzdít, bátorít, hogy másokat is ösztönözzünk szabadidejük hasznos, sportos és egyben játékos eltöltésére.

Szabadidős sporttevékenységünket a rendszerváltás követően 1990-ben kezdtük meg a XV. Kerületben, a Kert köz 2. sz. alatti „bázisunkon”. Az eltelt 20 év során csakúgy, mint más hasonló tevékenységgel foglalkozó sportegyesület, mi is megküzdöttünk a változó világgal és az általa hozott feltételekkel, feladatokkal, nehézségekkel. Sikerünk és egyben büszkeségünk, hogy 20 év után is megőriztük eredeti értékeinket, a sportba vetett hitünket, továbbá azt a tényt, hogy a játékban ismerjük a tréfát…

Büszkén viseljük a súlyát, hogy mára már a főváros egyik meghatározó szabadidősport egyesületévé nőttük ki magunkat.

A versenysportban is meghatározó szerepet játszunk. Elég, ha csak a magyar nemzeti bajnokságok egyes osztályaiban szereplő csapatinkról beszélünk, úgymint kézilabda, darts és az egyre népszerűbb floorball.

20 év során bajnokokat, győztes csapatokat neveltünk ki magunk közül. Összetartó közösségünk nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Több generációs sportbarátság szoros köteléke garancia rá, hogy céljaink a jövőben is megvalósulnak… nem is lehet másként, mert ez a mozgató rugónk.

KLUBVEZETŐSÉG

Klenóczky Bea

Klubelnök

Rövid bemutatkozó szöveg

Csík Miklósné

Elnökségi tag

Rövid bemutatkozó szöveg

Grada Hátem

Elnökségi tag

Rövid bemutatkozó szöveg

Gyomai Péter

Elnökségi tag

Rövid bemutatkozó szöveg

Marusnik László

Elnökségi tag

Rövid bemutatkozó szöveg

Szakosztályok

Marusnik László

Kézilabda szakosztály

Rövid bemutatkozó szöveg

Blaumann Ádám

Florball szakosztály

Rövid bemutatkozó szöveg

Gyomai Péter

Darts szakosztály

Rövid bemutatkozó szöveg

Szőke László

Asztalitenisz szakosztály

Rövid bemutatkozó szöveg

Tizekker István

Sportlövészet szakosztály

Rövid bemutatkozó szöveg

Klenóczky Bea

Szabadidő szakosztály

Rövid bemutatkozó szöveg

EDZÉSEK

Szakosztályaink edzéseinek helyszínei és időpontjai.

Kézilabda

Időpontok

Darts

Klubház, 1151. Budapest, Kert köz 2.
Kedd 18:00 -20:00
Csütörtök 18:00 -20:00

Floorball

Időpontok

Asztalitenisz

Klubház, 1151. Budapest, Kert köz 2.
Hétfő 19:00 -21:00
Szerda 19:00 -21:00

Close Menu